A földügyi szakigazgatás hivatalos honlapja
 
Akadálymentesített változat
Advertisement

Főmenü

Címlap
Küldetés és jövőkép
TakarNet tájékoztató
Földhivatal Online
Advertisement
Aktuális
A szakértő szemével
Ingyenes tulajdoni lap másolat
2018. február 14.
Természetes személyek számára évente két alkalommal díjmentes az elektronikus dokumentumként szolgáltatott tulajdonilap-másolat lekérdezése 2017. március 16-tól kezdődően a közigazgatási ügyintézéshez kapcsolódó egyes illetékek és díjak megszüntetéséről szóló 2017. évi II. törvény 5.§ (2) bekezdése alapján. A szolgáltatás a Földhivatal Online  rendszeren keresztül vehető igénybe Ügyfélkapus bejelentkezéssel.
 
 
Felhívjuk a figyelmet, hogy interneten sajnálatos módon több olyan hirdetéssel lehet találkozni, amelyben vállalkozók - a vonatkozó hatályos jogszabályokkal ellentétesen - országos földhivatali ügyintézést ígérve hiteles és nem hiteles tulajdoni lap másolatot és térképmásolatot  kínálnak jelentős, sokszor többszörös többletköltség ellenében. A jogszabályok tiltják az ingatlan-nyilvántartási adatok továbbadását, továbbszolgáltatását.
A tulajdoni lap és térképmásolat bárki számára elektronikusan közvetlenül is beszerezhető, emiatt nem szükséges személyesen az ügyfélszolgálatot felkeresni. Amennyiben papír alapú másolatra van szükség, ez az ország bármely pontján beszerezhető. Hiteles, biztonsági elemekkel ellátott papír alapú tulajdonilap másolatot, térképmásolatot kizárólag az ingatlanügyi hatóságok (korábban földhivatalok) és a kormányablakok szolgáltatnak a hét minden munkanapján, és az ügyfelek jellemzően továbbra is tíz percen belül intézhetik ügyeiket. 
Az állampolgárok ingyenes ügyfélkapus regisztráció birtokában (amely a kormányablakokban elvégezhető) a Földhivatal Online rendszeren keresztül  közvetlenül férhetnek hozzá földhivatali adatokhoz elektronikus bankkártyás díjfizetés mellett a hét minden napján, a nap 24 órájában.
 
Földmérő adatszolgáltatás
2017. november 21.
Budapest Főváros Kormányhivatal Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztálya (BFKH FTFF) elkészítette a Földhivatal Online rendszeren keresztül igénybe vehető földmérő adatszolgáltatás elektronikus igénylését biztosító szolgáltatást. A szolgáltatás 2017. november 13-a óta érhető el kizárólag a földmérő igazolvánnyal rendelkező ügyfelek számára. A földmérő vállalkozók természetes azonosító adatai ügyfélkapus ellenőrzést követően elektronikusan összevetésre kerülnek a BFKH FTFF által vezetett Földmérő nyilvántartás adataival. Amennyiben a bejelentkező földmérő a nyilvántartások alapján érvényes jogosítványokkal rendelkezik, akkor kitölthet egy elektronikus űrlapot az igényelt adatokra vonatkozóan. A kitöltést követően az űrlapot rendszer automatikusan megküldi az illetékes járási hivatal földhivatali osztályának e-mail címére, amelyeket a hivatalok megadtak. Az új szolgáltatás kialakításával bevezetésre kerül a földügyi adatszolgáltatások területén egy harmadik szintű elektronikus ügyintézési szolgáltatás (kétirányú kommunikáció az ügyfél és hivatal között). Az elektronikus adatigény megérkezését az űrlapon megadott e-mail címre küldött levélben az érintett járási hivatal visszaigazolja a földmérő részére. A járási hivatalhoz a fent leírtak szerint beérkező elektronikus adatigényléshez kapcsolódó földmérő adatszolgáltatást az eddigi gyakorlat szerint megszokott ügyintézéssel biztosítják a hivatalok.
 
Kormányhivatalok számlaszáma
2017. november 02.
Az ingatlan-nyilvántartási eljárások és szolgáltatások után járó igazgatási szolgáltatási díjakat a területileg illetékes kormányhivatalnak, vagy a szolgáltató hivatalnak kell megfizetni. A vonatkozó számlaszámokat - amelyeket az alábbi táblázat foglal össze - a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszerből lekérdezés útján szolgáltatható egyes ingatlan-nyilvántartási adatok szolgáltatásáról és igazgatási szolgáltatási díjáról, valamint az ingatlan-nyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díjának megállapításáról és a díjak megfizetésének részletes szabályairól szóló 176/2009. (XII.28.) FVM rendelet melléklete tartalmazza.

Tovább...
 
Változott a Főosztály elnevezés...
2017. május 03.
2017. április 29-én hatályba lépett a Földművelésügyi Minisztérium új Szervezeti és Működési Szabályzata, amely értelmében a főosztály elnevezése  ismét Földügyi és Térinformatikai Főosztály elnevezése változott. Egyúttal megváltozott a Földmérési Osztály elnevezése is, Földmérési és Térinformatikai Osztályra. A Főosztály feladatai és többi osztályának elnevezése változatlan maradt.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

További hírek...

Birtokrendezés Ausztriában
2013. március 06.

Az osztrák és a magyar földrendezési folyamatok gyökerei közösek. A két ország adminisztratív szétválása, a monarchia megszûnése után Ausztria és Magyarország – a hasonló célok ellenére – a földbirtok-politika területén eltérõ irányban haladtak. Ausztria és Magyarország még ma is hasonló kihívások elõtt áll: pl. a felaprózódott földbirtokszerkezet felszámolása és a korszerû infrastruktúra kialakításának szükségessége (különösen a határ menti területeken). Ehhez kapcsolódik még az Európai Unió célkitûzéseinek a megvalósítása (mint pl. Natura 2000 területek kijelölése, a víz-keretirányelvek, az ármentesítés), amelyek mindkét országban további földhasználati problémák megoldásra váró feladatait jelentik. Ausztriában a területi agrárhatóságok, illetve az állami hivatalok agrárosztályai felelõsek a vidéki területek rendezéséért. A feladatok teljesítéshez Ausztria egy jól kiépített intézményi hálózattal rendelkezik, amelynek háttere a több évtizedes tapasztalat, naprakész törvény, a jól kidolgozott módszerekkel és jól képzett szakembergárda. Ez akár követendõ példa lehet Magyarország számára.

Tovább...
 
3D kataszter Norvégiában
2013. február 20.

2013. január 1-ével lépett hatályba az új földmérési és térképészetitevékenységrõl szóló 2012. évi XLVI. törvény, amely jogi kereteket teremt a háromdimenziós (3D) ingatlan-nyilvántartás létrehozásához. A 3D kataszterrel lehetõvé válik olyan földalatti, földfeletti objektumok, valamint azokhoz kapcsolódó jogok ábrázolása, nyilvántartása, térbeli elhelyezkedésének és egymáshoz való viszonyának elemzése, melyeket korábban nem, vagy csak részben lehetett megtenni.
Ez ad aktualitást egy korábban megjelent írásnak, amely Norvégiában a 3D kataszter kialakításának jogi szabályozásával kapcsolatos kérdéseket elemzi a jogi bizottság vezetõjének, Helge Onsrud-nek a tollából. A cikk magyarul és angolul is olvasható.

 
Mindez húsz éve kezdõdött
2013. január 30.
Jelentõs évfordulót ünnepelünk: Robin McLaren úr, a Know Edge Ltd. (Edinburgh, Skócia, Egyesült Királyság) igazgatója húsz éve, 1992-ben kezdte meg magyarországi tevékenységét az Európai Unió Phare segélyprogramja keretében. Cége pályázaton megnyerte a kedvezményezett, a Vidékfejlesztési Minisztérium legnagyobb, több éves programja, „A magyarországi földhivatali hálózat számítógépesítése” mûszaki tanácsadási részét. Az évfordulót Robin az egykori magyar  kollégák körében, Budapesten ünnepelte. Ez alkalomból Tóth Mária, a projekt volt asszisztense beszélgetett Robin McLarennel.
Tovább...
 
Állami alapadatok felhasználása
2012. november 15.

Az állami földmérési és térképészeti alapadatok biztosítják az ország területén minden, helymeghatározó adatokat igénylõ, azon alapuló hatósági és szakmai tevékenység mûszaki alapját és összhangját. Az állami alapadatok elõállítására és folyamatos karbantartására az ingatlanügyi hatóság jelentõs forrásokat fordít. A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben ezért kiemelt ágazati érdek fûzõdik ahhoz, hogy az állami alapadatok felhasználásáért járó, jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási díjakat a felhasználók megfizessék, és azokat az ingatlanügyi hatóság az állami alapadatok elõállítására és folyamatos karbantartására tudja fordítani. Ennek érdekében, a mindenkitõl elvárható önkéntes jogkövetõ magatartás vélelme mellett, az arra illetékes hatóságoknak folyamatosan ellenõrizniük kell az állami alapadatok jogszerû felhasználását, és a nem jogkövetõ magatartást tanúsító felhasználókkal szemben hatósági eszközökkel kell fellépniük a díjfizetés kikényszerítése érdekében.

Tovább...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

További cikkek...


Advertisement
Advertisement

Változásfigyelés

Társoldalak

Kormányportál
Miniszterelnökség
Agrárminisztérium
Nemzeti Földügyi Központ
Lechner Tudásközpont
MePAR
GNSSNET
Nemzeti INSPIRE Geoportál
HM hatósági térképészet

Ki van itt?

Jelenleg 23 vendég online

Advertisement


   
Felhasználási feltételekImpresszumKapcsolatÜgyfélszolgálatMobil verzióTechnikai információkGYIK
   
© 2007-2019 AM FTF